Lispeszentadorján története
Lispeszentadorján három község - Lispe, Szentadorján és Erdőhát - egyesüléséből született meg 1937-ben, de e települések históriájának kezdete jóval korábbra datálható. Szentadorján egyike hazánk legősibb településeinek. Egyes történészek szerint megalapítói azok a székelyek voltak, akik a nyugati gyepüket védték a külső támadásokkal szemben. 1024-ben Szent István király a falut a zalavári apátságnak adományozta. Szentadorján ugyanis már ebben az időben templomos hely volt; temetőjében ma is láthatók a hajdani klastrom romjai. A kolostor többször gazdát cserélt: építtetői a templárius barátok voltak, a törökkorban aztán a johannita lovagok birtokolták, ami alátámasztani látszik azt a feltételezést, hogy az épületnek szakrális jellege mellett védelmi funkciói is lehettek. 1503-ban saját plébánosa volt a községnek. A források 1375-ben említik legkorábban Erdőhát nevét - Ivánkafalvának is nevezték -, mely ekkor a Bánffy és a Lipcsei család tulajdona volt.
Lispe neve az oklevelekben először 1308-ban tűnt fel, mint a Lipcsei család birtoka. A Lipcseieknek nemesi kúriája állt a faluban, de rajtuk kívül voltak még itt földjeik a Bánffyaknak és a Tolmácsiaknak is.
A török hódoltság alatt - valamikor a XVII. század közepén - a Kanizsáról kicsapó, portyázó törökök e vidéket is felprédálták, de csak Erdőhát néptelenedett el teljesen. Ebben az időszakban dőlt romba a szentadorjáni templom is. A XVIII. században az élet kezdett normalizálódni, a népesség növekedni kezdett. 1718-ban Lispe a nemes Czigány család birtokába került, leszármazottaik a mai napig itt élnek a községben.
A helybéliek földművelésből és állattenyésztésből éltek egészen 1937-ig. Szentadorján és Erdőhát az idők folyamán teljesen összeépült, így 1929-ben közigazgatásilag is egyesítették őket Szentadorján néven. 1937 a falu életében rendkívül fontos esztendő volt. Ekkor született meg Lispeszentadorján Lispe és Szentadorján egyesítésével, s ekkor tárták fel Lispe határában Magyarország első kőolajmezőjét. A szénhidrogén-bányászat átalakította az itteni emberek életét, a hajdani nagy szegénység jelentős mértékben enyhült.
Ezekben az években Lispeszentadorjánban plébánia, iskola, posta és körjegyzőség működött, az '50-es években pedig művelődési ház épült és óvoda kezdte meg működését.
1960 után az 1000 lelket számláló község népessége az elvándorlás és az elöregedés következtében folyamatosan és egyre fokozódó mértékben csökkent, 2001-ben az állandó lakosok száma már csak 353 fő volt, 2005-ben pedig 334 fő. A népességcsökkenés következtében a falu több intézményét felszámolták. A körjegyzőség megszűnt és községi közös tanács alakult Bázakerettyén. Az iskola előbb elvesztette a felső tagozatot, majd 2000-ben az alsó tagozatot is felszámolták. A rendszerváltás után azonban új lendületet vett a község fejlődése. Önálló önkormányzat alakult, bár a körjegyzőség központja Bázakerettyén maradt. Öt község összefogásával - köztük Lispeszentadorján részvételével - megépült a Maróci-víztározó. Újra éledt a könyvtár, felújításra került a művelődési ház, létrejött a teleház, kialakításra került Lispén a faluház, s elkezdte működését a falugondnoki szolgálat. Elkészült a községben a csillagpontos kábeltelevíziós rendszer, s a Lispei-hegyre az aszfaltos hegyi út. 2003-ban megnyitotta kapuit a turistaszálló, 2004-ben a Gondozási Központ kezte meg működését, 2005-ben pedig új kakartert kapott a művelődési ház és megújult a római katolikus templom tetőszerkezete.
2005 január 1-jén a községben önálló körjegyzőség alakult, mely Lispeszentadorján, Kiscsehi és Maróc Község Önkormányzatának hivatalaként működött. A körjegyzőség 2008-ban visszaköltözött Bázakerettyére.
Lispeszentadorján három község - Lispe, Szentadorján és Erdőhát - egyesüléséből született meg 1937-ben, de e települések históriájának kezdete jóval korábbra datálható. Szentadorján egyike hazánk legősibb településeinek. Egyes történészek szerint megalapítói azok a székelyek voltak, akik a nyugati gyepüket védték a külső támadásokkal szemben. 1024-ben Szent István király a falut a zalavári apátságnak adományozta. Szentadorján ugyanis már ebben az időben templomos hely volt; temetőjében ma is láthatók a hajdani klastrom romjai. A kolostor többször gazdát cserélt: építtetői a templárius barátok voltak, a törökkorban aztán a johannita lovagok birtokolták, ami alátámasztani látszik azt a feltételezést, hogy az épületnek szakrális jellege mellett védelmi funkciói is lehettek. 1503-ban saját plébánosa volt a községnek. A források 1375-ben említik legkorábban Erdőhát nevét - Ivánkafalvának is nevezték -, mely ekkor a Bánffy és a Lipcsei család tulajdona volt.